A gépgyártás mai szintjén, már nem igazán beszélhetünk határokról. Mostanra annyira felülírta a létet a tudomány mesterséges ága, hogy nehéz lenne megállapítani, ki az élő, és ki nem. Persze manapság azt sem tudjunk megfelelően megfogalmazni, mit is jelent az a szó, hogy „élni”.

Vegyük csak szépen sorra. Mit tudunk mi, szén alapú életformák? Mozgunk, akár a szél, a hegyoldalból legördülő kövek, a folyó vize, vagy mint egy számítógépes program által vezérelt mechanikai egység… Vannak szükségleteink. Ó, igen. Pont, mint az árammal, üzemanyaggal, vagy épp vízzel működő identitásoknak. Gondolkodunk… Ugyan, lássuk be! Miben különböznek a mi gondolataink azoktól a bonyolult számításokat futtató gépi agyaktól, amik egyesek én nullák halmozásával jutnak döntésre? Az a szomorú igazság, hogy semmivel sem, hiszen a mi neuronjaink is ugyan ezt csinálják. Oké, vannak érzéseink… ha nagyon akarják azt is kiszámolják maguknak. Csak éppen ők nem vágynak érzésekre, mert szerintük az gyengeség. Akárcsak embernek lenni. Épp ezért jutottunk oda, ahol most vagyunk.Tovább olvasom