A nem is olyan távoli jövő

A gépgyártás mai szintjén, már nem igazán beszélhetünk határokról. Mostanra annyira felülírta a létet a tudomány mesterséges ága, hogy nehéz lenne megállapítani, ki az élő, és ki nem. Persze manapság azt sem tudjunk megfelelően megfogalmazni, hogy mit is jelent az a szó, hogy „élni”.

Vegyük csak szépen sorra. Mit tudunk mi, szén alapú életformák? Mozgunk, akár a szél, a hegyoldalból legördülő kövek, a folyó vize, vagy mint egy számítógépes program által vezérelt mechanikai egység… Vannak szükségleteink. Ó igen. Pont, mint az árammal, üzemanyaggal, vagy épp a vízzel működő identitások. Gondolkodunk… Ugyan, lássuk be! Miben különböznek a mi gondolataink attól, a felfoghatatlanul bonyolult rendszerrel működő gépi agyaktól, amik lefuttatott számítások segítségével jutnak döntésre? Az a szomorú igazság, hogy semmivel sem vagyunk jobbak náluk! Oké, vannak érzéseink… ha nagyon akarják azt is kiszámolják maguknak! Csak éppen ők nem vágynak érzésekre, mert szerintük az gyengeség. Akárcsak embernek lenni. Épp ezért jutottunk oda, ahol most vagyunk.Tovább olvasom

Katie és az idő

Katie a tükörbe meredt. Túláradó gondolatainak ez úttal nem adott hangot, inkább csendben állt, mozdulatlanul. Nézte, ahogy az arcát behálózó, mély vonások elrejthetetlenül hirdetik, hogy már elszállt felette az idő. A kezében szorongatott apró párnát visszahelyezte kör alakú dobozába, majd egy papírtörlőért nyúlt, és néhány apró mozdulattal megigazította a szeme alatt elkenődött szolid festéket. Kis idő múlva összegyűrte a puha papírdarabot, majd újra a tükörképével szemezett. Mélykék szemei varázslatosan csillogtak a szoba halvány fényében.

– Itt az idő! – mondta, majd még egyszer igazított blúzán, és megragadta az ajtó gombját.Tovább olvasom

Gyerekversek

Kesze-kusza Anglia

Megnézed-e majd a házam,
a meseszép Angliában?
Hal és krumpli itt az étel,
a tévén nincs magyar vétel.
Ha hibázol mondjad “pardon”,
csigát szedünk majd a parton.
Tenger mellett élek bizony,
nem jön jól itt a víziszony.

Hajóval is szelhetsz habot,
élveznéd az egész napot!
Pajkos delfin is itt lakik,
lehettek majd öri-barik!
Sok új arcot láthatsz erre,
az erdőben nincsen medve!
Mindenki a te barátod,
hogyha itt jársz, majd meglátod.

2015. 11. 13.Tovább olvasom

Odafentről

Kismadárka reppen, a város felett száll.
Alátekint olykor a színes világra,
odalenn elterül a zajtól terhes gyár.
Otthonra nem lelhet itt a szegény pára.
Tovaáll hát felfedezni, merre kósza szél
fújja őt minduntalan, míg haza nem ér.

Zöldellő lombkoronák cikáznak sorban
a mérgükben száguldó füstgépek mellett,
túl közel a vész, szinte mindenütt ott van
s apróságok számára nem terem itt élet.
Bonyolult fészek ez, mit csak az ember ért.
Ők, kik az életnek gyökerét roncsolják szét.

Égbe nyúló tornyok közt, új erdőben jár
mik gally nélkül, önmagukban állnak csendesen.
Kocka törzsek ablakáról visszaüt a nyár,
e sudár fákon édes gyümölcs nem terem.
Veszélyes vadon ez, oly félelmes őneki,
szép s meleg hajlékát hát másfelé keresi.

2015. 11. 09.

Alkotó és alkotás

A kínlódva születő, szenvedő sorok
mik rútul szennyeznek sok hófehér lapot,
méregtől forrongó rosszkedvet szítanak,
önbecslést, türelmet egyaránt pusztítnak.
Sötétkék tintáját mind elnyeli a papír,
de a kitartó költő, csak szüntelenül ír!

Verejték és kristálykönny keverednek össze
sótól ízes cseppekként hullanak a földre.
Meggyűri majd elhajítja – Isten veled! – ordít,
hajába kap, csontja roppan, új erőket szólít.
Ihletre vár, karja lendül, önmagához rántja,
jöhet bármi, előre néz, soha fel nem adja.

Újrakezdi, lekarcolja, hisz látja már az álmot.
Összefűzi, megformálja, mert így alkot világot.
Hátradől és olvasni kezd, de arca meg sem rezdül,
büszkén bólint önmagának, és megnyugszik hát végül.

2015.11.09
Folkestone (Anglia)

BadSess

A szőke, hosszú hajú hercegnő állig felfegyverkezve állt a toronyszobában, szemben az egyetlen ajtóval. Egyre jobban hallotta a közeledő léptek zaját. Csomagjába túrt, és elővette belőle kedvenc bájitalát, amitől ereje és bátorsága mindig a duplájára növekedett. Most cseppet sem törődött az ital mellékhatásaival, amik erősen tompították koncentrációját és egyensúlyérzékét. Ehelyett fogával kihúzta a dugót, majd a padlóra köpte. Vett egy mély levegőt, majd egyhúzásra kiitta a palackban lötyögő átlátszó italt. Üveget markoló kezével megtörölte a száját, majd a földhöz vágta a kiürült törékeny palackot. A földön heverő zsákot, egyetlen mozdulattal visszaívelte a hátára. Vértől és verejtéktől foltos rózsaszín, buggyos báli ruhája látott már szebb napokat is. Most azonban sok minden más járt a fejében, de nem a mosás. Tudta, hogy ki kell törnie börtönéből bármi áron. Megigazította vállára akasztott íját, letekintett a bal kezében markolt kardra, majd felemelte a keret mellé támasztott buzogányt. Mikor meghallotta, hogy valaki, a túloldalon babrál a kulccsal, lyukas harisnyával fedett lábát megemelte, és magas sarkúba passzírozott talpával berúgta a kiszáradt nyílászárót, miközben kevésbé nőies hangjával felkiáltott. Ekkor, teljességgel megmagyarázhatatlan okból egy fura, női hang suhant keresztül a csendes éjszakán.

– Gézukám, kész a vacsora!

A válaszként felkiáltó férfihang, egy csapásra véget vetett a mókának.

– Jóóóó, megyek már anya…

Egy pillanattal később, az ajtó mögül előtörő rózsaszín köd elárasztotta a látómezőt, amiből furcsa jelek látszódtak kibontakozni:

BadSess – Deady Tower

Save
Cancel
Restart
Setup
Exit

Acéldzsungel

Szálló vaspor lengi be a zsúfolt csarnok minden zugát,
hol megannyi férfi vív folytonos, acélkemény csatát.
Mosolygó napfényt álmodó, szenvedve lihegő lelkek,
kik főzött, fekete létől várnak túl sok éber percet.
Olajtól forgó, szürke kígyó őket sikítva marja,
formátlan, rozsdás farkas tép itt fájó, eleven húsba.

Kör alakú, masszív tornyok szegik a fémes rút határt,
de ki folyton köztük húz igát, az legyőzte már magát!
Robot karjuk meg nem állhat, dolgoznak, ha nincs is miért,
nem hallják, ha közlik velük: “Munkátok ma semmit sem ért!”.
Hunyászkodnak, elviselnek, barátjuk sincs már a bajban,
panaszkodni nincs is merszük, önmagukban nyelnek halkan.

Igazság az nincs e földön, mosoly is csak nagy ritkán jár,
ágyuk gyűrött, álmuk rohan, otthonuk a kegyetlen gyár.
Hátuk görbül, karjuk nyúlik, markuk kemény, válluk roppan,
zajtól roncsolt fülük tompa, arcuk piszkos, szájuk szótlan.
Kínnal préselt fizetségből családjukat tartják ők el,
hősiesen kitartanak, hogyha kell, hát vérrel, könnyel!

2015. 11. 02.
Folkestone (Anglia)

A kisangyal, a kisördög, meg a lelkiismeret

A vörös hajú, szeplős fiú odakinn ácsingózott az utcán. Csak néhány perce érkezett, vidám mosollyal az arcán. Pont úgy, ahogy bármelyik kisfiú szökdécselne, e szép nyári napon a fővárosban. Persze nem az eldugott sikátorokban, hanem valamely forgalmas, nyilvános helyen. Ám ez a kisfiú egyszer, az egyik bolt mellett hirtelen megdermedt, és szinte azonnal megfeledkezett arról, amit azelőtt csinált. Csillogó szempárral ékesített apró fejét a kirakat felé fordította.  Nagyot sóhajtott, és közelebb lépett a frissen mosott üveghez. Maga elé kapta piszkos tenyereit, majd egy fura fintort követően beletörölte azokat a pólójába. Mikor ezzel végzett, újra szemügyre vette őket, és elégedetten bólintott. Ha lehetett, most még egy picit közelebb húzódott a kiszemelt csoda irányába. Eztán megtisztított tenyereit az ablakra tapasztotta. Barna szemei képzeletben átfúrtak minden távolságot és olyan helyre repítették, ahol nem létezett szegénység, vagy olyan játékok, amit egy magafajta koldus kisfiú ne kaphatott volna meg, mondjuk a születésnapjára.Tovább olvasom

A legőszintébb válaszok

Özvegy B. Istvánné H. Katalin, a karosszékében hintázott. Az ágya mellett üresen álldogáló oxigénpalack némán hirdette, hogy egészségével sajnos már nincs minden rendben. A szobában beállított régi vaskályha ontotta magából a meleget, de most az apró helyiségben mégis lehűlt a levegő. A kis család, aki az imént sétált be az ajtón, elegendő ülőhely hiányában, lehuppant a szőnyegre, félkörívben összekuporodva. Az idős néni végignézett rajtuk, majd megnedvesítette kiszáradt ajkait. Levegőt vett, és szólni készült, mire a legkisebb leány megelőzte őt.Tovább olvasom

A hidegben

Tudom, milyen a hidegben, hisz én is voltam ott.
Láttam, hogy a pohár víz reggelre már megfagyott.
Csendes tél volt akkor, ma még bennem él az emlék.
Vánszorogva érkezett, és sokáig volt vendég.
Elfújta az őszt, s odakinn, az udvaron vert sátrat.
Jeges széllel utazott ő, és bántotta a házat.

Az ajtó alól, s ablak mellől beszivárgott hozzám,
Előbb piros lett az arcom, majdan hófehér a szám.
Remegett a karom, később követte a lábam.
Néhol feketére mart, hisz erősebb volt nálam.
Hiába a pokróc, paplan s mindenféle rongyok,
Belém harap egyből, ha csak picikét is mozgok.

Az én hibám volt jól tudom, hisz csakis rajtam múlott,
Egy szobám volt mindösszesen, de én voltam az úr ott.
Fagyos tél dúlt messzi múltban, mi mára már csak emlék,
Bármi húzna vissza oda, biz én többet nem mennék!

2015.10.20.
Folkestone (Anglia)

Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben ide kattintva olvashatsz>>> Bővebb információ

A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a Te számítógépedre annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt számodra. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngésződ beállításában tilthatod le.

Bezárom