Kategória:

Próza

Fantáziám absztrakt szüleményei, emészthető formába öntve

Egyensúly paradoxon – első rész

A pince poros, rozsdásodó tányérlámpája meglibbent a hirtelen keletkezett huzattól. A kísérteties sárga fény felismerhetetlen formájú árnyakat vetett a különös műszerekkel teli, enyhén dohszagú helyiségre. A magas, vékony férfi becsukta maga mögött a súlyos acélajtót, majd lehajtott fejjel megindult lefelé a betonlépcsőn. Haladás közben végig a telefonjával babrált. Mire leért, már kerregésbe kezdett egy tucatnyi, felismerhetetlen alkatrészekből összeszerelt szerkezet. Az alig pár négyzetméternyi szoba úgy ki volt tömve elektronikus berendezéssel, hogy ha bárki betette volna a lábát ide, az rögtön elhiszi magáról, hogy egy óriási számítógép belsejében áll.Tovább olvasom

Megtört szív

A lány szemmel láthatóan haragudott rá, pedig John, most az egyszer tényleg nem tudta, mit követett el. A férfi műbőr székében összekuporodva leste, ahogy kedvese egy szál hálóingben mosogat. Szótlanul figyelte, ahogy a nő egyik poharat mossa el a másik után. Elméjét erőltetve próbálta megformálni a szükséges szavakat, de most valamiért egy olyan sem jutott eszébe, amivel könnyíthetett volna a feszült helyzeten.Tovább olvasom

Jenny 3 – Debbie

– Te, Paul, hallod! – bámult fel Jenny a mennyezeten sétáló férfira.
– Hmm?
– Gyere le onnan, kérlek, mert már tökre fáj a nyakam! Most minek játszod itt az eszed?
– He? Csak gondoltam, így előbb észreveszem őket… De, ha akarod… – húzta meg a vállát, majd egy fordulattal leugrott a padlóra, és ott folytatta az útját. Néhány lépéssel végig Jenny előtt haladt.
– Már így is hányingerem van ettől a helytől. Egyáltalán nem hiányzik, hogy még te is kikészíts. Amúgy… hogy van az, hogy én nem tudok ilyesmit? Most akkor az én álmom ez, vagy sem?
– Részben igen, részben nem!
– Most szívatsz?
– Részben…Tovább olvasom

Tod boldog élete

Tod, a fiatal bögöly egy megfakult, száraz rét felett körözött. Életének első levegőben töltött napján a pici légy tele volt érzéssel.

Szerfelett örült, hiszen boldogan hagyta végre maga mögött azt a sárgödröt, amiben eddigi életét lárvaként tengette. Vidáman csillogó, csíkos szemeivel bámulta a gyönyörű tájat, amelynél szebbet még álmaiban sem tudott volna elképzelni. Izgatottságát tovább tetézte, hogy testvéreivel zsúfolt börtönén túl remélte megtalálni azt, amire mindennél jobban vágyott: egy őszinte, igaz barátot.

Talán, valahol apró csőszíve legmélyén még egy kis magányt is érzett, de Tod igyekezett minél kevesebbet gondolni az efféle negatív dolgokra.

A nap már elbújóban volt a ködös látóhatár mögött, viszont az apró teremtés kitartóan kutatott.

Vajon hol lehetnek a többiek? – kérdezte önmagától.

Egész álló nap csak repült, de mindhiába. Úgy tűnt, ebből a magasságból mégsincs olyan könnyű dolga, mint azt korábban gondolta. Eldöntötte hát, hogy leereszkedik az ismeretlenbe.

Alig néhány pillanat múlva ki is derült, hogy jó döntést hozott. Ugyanis amikor alábukott az elhalt növények megfakult erdejében, észrevett valami egészen különlegeset.Tovább olvasom

Meghallgatjuk! (+18)

– Jó estét kívánok! Ön a „meghallgatjuk” vonalat hívta. Az én nevem Amanda. Miben lehetek a segítségére?
– Estét… Izé, nem felejtett el valamit?
– Őőő, nem hinném. Mire gondol, uram?
– Hát ilyenkor szokott jönni, hogy tájékoztatnak a beszélgetés rögzítéséről, meg ilyesmi.
– Ó, nem. Ez ránk nem jellemző. Tudja, nálunk mindennél fontosabb a diszkréció. Különben senki sem venné igénybe a szolgáltatásunkat.
– Értem. Tehát függetlenül a beszélgetés témájától, minden köztünk fog maradni, igaz?
– Pontosan! Úgy, ahogy mondja, uram. Ugye nem bánja, ha uramnak szólítom?
– Nem. Szeretnék kérni valamit, Amanda.
– Persze, csak bátran!
– Kérem, hogy ebben az esetben velem tegyen kivételt.
– Bocsásson meg uram, de ezt nem értem!
– Arra szeretném kérni, hogy vegye fel ezt a beszélgetést.
– Parancsol?
– Kérem, Amanda. Csakis az ön saját érdekében! Nem szeretnék önnek túl nagy fájdalmat okozni.Tovább olvasom

Jenny 2 – Az épület belsejében

Az üvegen keresztülrepülő nőt odabenn teljes sötétség fogadta. Az utcáról beszűrődő napsütésen kívül nem látott semmiféle fényforrást. Az óriási előtér, ahová érkezett, teljesen üresnek tűnt. A tágas szoba falain egyforma ajtók sorakoztak mindenféle megjelölés nélkül. Jenny tisztában volt vele, hogy az őrök még támadóképes állapotban vannak, ezért nem hezitált sokáig. Vett egy nagy lendületet, majd vékony vállával átszakította az egyik fémlappal fedett nyílászárót. Az elé táruló folyosón halványzöld fény pulzált, de világítótestet sehol sem látott. Úgy tűnt, mintha a kísérteties aurát egyenesen a falak árasztanák.

Tovább olvasom

Gézuka végrendelete

Tévénézés közben jött rám az érzés. – Hey! Most de meginnék egy jó sört… – gondoltam.

Hát feltápászkodtam a kényelmesen kiült fotelemből, ami egyébként négy darab „Zs 20”-as zsalukövekkel megemelt, ősrégi ülő alkalmatosság, mely cafatokra szakadt bőrfelületének, egy igényesnek ítélt, barna-sárga mintákkal tarkított, húszéves pokróc kölcsönzött valamiféle külalakot.Tovább olvasom

Alvó szépség

– Te, figyelj!
– Igen?
– Szerintem inkább hagyjuk az egészet.
– Ne már, én éhen halok! Ma még nem ettem semmit.
– Igaz, én sem, de olyan aranyosan alszik! Biztos, hogy álmában akarsz hozzálátni?
– Igaz, hogy nem szép dolog, csak így rárontani, de ha felébred, mielőtt elkezdjük, akkor elszelel!
– Na, és? Legalább lenne esélye a menekülésre!
– Esély? Miért járna az bárkinek is? Ő mennyivel jobb, mint mi? Ha most mi aludnánk, ő lenne az, aki ránk fenné a fogát…
– Talán igazad van, de nekem akkor sincs kedvem pont őt megenni. Olyan szép!
– Szééép? Ezt most pontosan mire érted? Azokra a fene nagy színes izékre a hátán? Szerintem inkább ízletes, mint szép!
– Ne legyél már ilyen, te mindig csak a hasadra gondolsz!
– Nem érdekel, az a dolgunk, hogy begyűjtsünk mindent, ami ehető! Tudod jól, hogy az egészből alig fog érezni valamit.
– NEM! Csak a testemen keresztül!
– HÉ, FIÚK! Gyertek, találtam egyet!
– Ne!!! Ezt miért kellett? Most idejönnek mind a hetvenen, és így esélye sem lesz!
– Bocs haver, de a családnak enni kell. Gondolj csak a picikre!
– Nem érdekel, majd esznek mást! – Kiabálta a fiatal dolgozó társának, majd apró-ízelt lábaival eszeveszetten futni kezdett, a földön heverő pillangó felé. Erős csáprágójával megragadta a porban heverő lény lábát, majd kétségbeesetten rángatni kezdte kiszáradt testét. – Kelj fel! Hé! Nem hallod? Ébresztő! Mindjárt itt az egész osztag! Csak másodperceid vannak hátra! Menekülj!
– Ne aggódj! – szólt oda, az élettelen szépség hátán ágaskodó társa – a szárnyát megtarthatod!

A nem is olyan távoli jövő

A gépgyártás mai szintjén, már nem igazán beszélhetünk határokról. Mostanra annyira felülírta a létet a tudomány mesterséges ága, hogy nehéz lenne megállapítani, ki az élő, és ki nem. Persze manapság azt sem tudjunk megfelelően megfogalmazni, hogy mit is jelent az a szó, hogy „élni”.

Vegyük csak szépen sorra. Mit tudunk mi, szén alapú életformák? Mozgunk, akár a szél, a hegyoldalból legördülő kövek, a folyó vize, vagy mint egy számítógépes program által vezérelt mechanikai egység… Vannak szükségleteink. Ó igen. Pont, mint az árammal, üzemanyaggal, vagy épp a vízzel működő identitások. Gondolkodunk… Ugyan, lássuk be! Miben különböznek a mi gondolataink attól, a felfoghatatlanul bonyolult rendszerrel működő gépi agyaktól, amik lefuttatott számítások segítségével jutnak döntésre? Az a szomorú igazság, hogy semmivel sem vagyunk jobbak náluk! Oké, vannak érzéseink… ha nagyon akarják azt is kiszámolják maguknak! Csak éppen ők nem vágynak érzésekre, mert szerintük az gyengeség. Akárcsak embernek lenni. Épp ezért jutottunk oda, ahol most vagyunk.Tovább olvasom

Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben ide kattintva olvashatsz>>> Bővebb információ

A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a Te számítógépedre annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt számodra. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngésződ beállításában tilthatod le.

Bezárom