Kismadárka reppen, a város felett száll.
Alátekint olykor a színes világra,
odalenn elterül a zajtól terhes gyár.
Otthonra nem lelhet itt a szegény pára.
Tovaáll hát felfedezni, merre kósza szél
fújja őt minduntalan, míg haza nem ér.

Zöldellő lombkoronák cikáznak sorban
a mérgükben száguldó füstgépek mellett,
túl közel a vész, szinte mindenütt ott van
s apróságok számára nem terem itt élet.
Bonyolult fészek ez, mit csak az ember ért.
Ők, kik az életnek gyökerét roncsolják szét.

Égbe nyúló tornyok közt, új erdőben jár
mik gally nélkül, önmagukban állnak csendesen.
Kocka törzsek ablakáról visszaüt a nyár,
e sudár fákon édes gyümölcs nem terem.
Veszélyes vadon ez, oly félelmes őneki,
szép s meleg hajlékát hát másfelé keresi.

2015. 11. 09.