Publiós “mai nap írója” projekt keretében:

Kérdeztetek – válaszolok!

Első sorban megköszönném minden kedves résztvevőnek a kérdéseket. Örömmel láttam, hogy ilyen sokféle dologra vagytok kíváncsiak velem, illetve a munkásságommal kapcsolatban. Igyekszem valamiféle logika szerint összeállítani a sorrendet, és kérdésenként válaszolni rájuk. Nos akkor lássuk.

Kocsis Nagy Noémi – kérdései:

“Mondj magadról pár szót.”

Kedves Noémi! Nagyon köszönöm a részvételi lehetőséget. Első kérdésedre stílusosan azt válaszolnám, hogy mondja meg helyettem a weblapom.

“Beszélj (leendő) könyveidről.”

Örülök, hogy most jutottunk ehhez a kérdéshez, mert egy évvel ez előtt még nem tudtam volna túl sok mindenről beszélni. Most azonban már más a helyzet! Jelenleg várólistán van az aktuális könyv: “ParaWill I. Kezdet”, és már folyamatban a folytatás: “ParaWill II. A sötét eső” – címmel. Mivel az első elég rövidkére (~130 oldal) sikerült, ezért reményeim szerint ezt sikerül a következő esetben (minimum) megduplázni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem teljes, vagy hogy szűkölködne akcióban, meglepetésben vagy poénokban, mert erről szó sincs. A dolog hátulütője mindössze annyi, hogy túl gyorsan ki lehet végezni.

Ezen kívül a célegyenesben van életem első krimije, amit egy fura álomból terjesztettem ki. E könyv érdekessége az, hogy egy 4-5 oldalas novellának szántam. Hát most már bőven belelóg a kisregény terjedelembe. Szóval ahogy ParaWill is, ő is egy “hirtelen felindulásból elkövetett gyermek”. Reményeim szerint néhány nap múlva beállíthatom a kiadósorba, mivel már csak a korrekció van hátra.

Életem (eddigi) főművét még rágom! Ez az a könyv, ami “Taros” -névre hallgat. A vázlat egy többkötetes sorozatot foglal magában, amin már évek óta dolgozom. Ez a komolyabbik, összetettebb oldalam gyümölcse lesz, ezért ezt nem szeretném elkapkodni. Amint a többivel készen vagyok, és sikerült az írói nevemet becsempészni a köztudatba, előrukkolok az aduval! Idő közben nem kizárt, hogy születik még néhány fontosabb írás, de Taros megmarad a nagy dobásra.

“Ossz meg a többiekkel pontosan egy marketinggel, könyvkiadással vagy könyvírással kapcsolatos tapasztalatot.”

Ha ennyire meg van szabva a tapasztalatok száma, akkor most is a kedvenc íratlan szabályomat emelném ki, amit az évek során alaposan megtanultam: “A kevesebb néha több!” Rájöttem, hogy ezt a szabályt nem elég elfogadni, hanem meg kell tanulni alkalmazni is! Ugyanis amíg a cél az, hogy ne terheljük az olvasóinkat olyan jelzőkkel, körmondatokkal, oda nem illő információkkal, amik nem számottevőek a történet szempontjából, addig nézzük meg pl.: “Douglas Addams – Galaxis útikalauz stopposoknak” -sorozatát, ahol többek között a szerző, magával a jól összerakott, színesen felépített mondatóriásaival is fantasztikus módon szórakoztat! Ez az, amit én arany középútnak nevezek a prózai alkotásban.

Boglár Erika – kérdései:

“Szia! Nézegetem a bolgod, ahol írod, hogy a blogod alapján alkottad a regénysorozatot. Vannak már visszajelzések a blogolvasóktól vagy esetleges bétáktól az általad megalkotott világgal kapcsolatban?”

Kedves Erika! Igen, valóban a blog alapján alakult ki szinte az egész regény, de sajnos ezt már csak azok tudják, akik részt vettek a történet kialakulásában. Ezek többek között az akkori olvasóim, és a bejegyzéshez csatlakozó kommentárok megírói voltak. Már, az “Interaktív Irodalmi Blog” futása közben is voltak sokan, akik a visszajelzéseikkel befolyásolták a történet menetét. Ezen kívül nagy köszönettel és hálával tartozom az összes bétának, akik még a kiforratlan verzió tesztelésében is velem tartottak. Tehát alapjában véve igen! Elmondhatom, hogy bőven volt segítségem!

“Milyen a fogadtatás, hogy viszonyulnak a lényeidhez, a környezethez?”

Ez már valamivel nehezebb kérdés. Ugyanis elég nehéz kiszűrni, hogy az általad “megnyert” béta-olvasó véleménye milyen arányban osztódik az akaratlanul is befolyásoló, elfogultsági tényezővel. Alapjában véve elmondhatom, hogy a köztudat (ami jelen esetben nagyjából 16-20 olvasót jelent) abban minden esetben megegyezik, hogy az összeállt végeredmény egyedi, és megfelelően mulatságos ahhoz, hogy szórakoztató legyen. Természetesen ez leginkább a célközönségre, adott esetben a 17-24 -éves korosztályra igaz!

Judit Pados – kérdése:

“Szia! Kerestem az önéletrajzodat, de nem találtam, így a blogodon néztem szét, és ez a vers nagyon tetszett:http://peterfblog.hu/versek/alkoto-es-alkotas/ Igazából, mi áll hozzád közelebb? A költészet vagy a próza?”

Kedves Judit! A kérdésed igazán kedvemre való, és meglepő is egyben, a válasz viszont egyszerű! A verselés számomra egyfajta játék. Játék a szótagokkal, a lehetőségekkel és a magasztos gondolatok kicsavarásával. Művészi énemre nagy hatással voltak (és vannak) József Attila művei, és azok megfoghatatlan, egyéni hangulata. Amikor verselek mindig az van bennem, hogy “én is szeretnék egyszer olyan mélyrehatót alkotni, mint ő”. A teljes kibontakozásom viszont mindig is abban nyilvánult meg, ha mesélhetek! Szeretem a részletesen kidolgozott történeteket, így inkább a prózai művek azok, amikben felszínre tudom szivárogtatni a bennem szunnyadó energiákat.

Saláth Barbara – kérdései: 

“A könyved eredetinek ígérkezik. Honnan építkezel, és kiknek szólnak az írásaid?”

Kedves Barbara! Nagyon örülök neki, ha valóban ezt szűrted le a fülszövegből. Akkor már elérte a célját! A kérdésed első felére válaszolva, nálam elég összetett ez a dolog. Jómagam egyszerre vagyok álmodozó és realista egyaránt. Ez alapján mindig figyelek a külvilágra, begyűjtöm az információkat, és gyakran olyan morzsákból építkezek, amiket sokszor már képtelen vagyok szétválasztani, nem hogy az eredetét visszakeresni. Emellett számtalanszor teszem fel magamnak a kérdést, hogy “hogyan lehetne még jobbá tenni”. Ez nem kifejezetten csak az aktuális munkáimra igaz, hanem szinte minden befogadott információra. Mondok egy rövid példát, amivel talán tudom ezt szemléltetni. Ezt rövidebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy tipikus ENTP -vagyok.

Ami a kérdés második felére vonatkozik: Kifejezetten az emberiségnek! Nem egyvalakit szeretnék szórakoztatni, hanem a világon mindenkit. Szeretem, ha nevetnek a vicceimen és ha elméláznak a gondolataimon. Szeretek lenyűgözni, elvarázsolni, szórakoztatni. Persze semmit se lehet “mindenkinek” címezni, mert mindig ott a negatív oldal. A lényeg, hogy nincs kifejezett személy, vagy közeg. Mindig, ahogy éppen jön.

Körmendi Zoltán – kérdése:

“Úgy tűnik, a világ – elsőként persze az írók – több dimenzióban is mernek gondolkodni. (Nálam 12 a nyerő) Honnét jött a többedik dimenzió gondolata és mit gondolsz ezekről az eddig nem definiált “helyek”-ről?”

Kedves Zoltán! Végre elértem a kérdéshez, amit már nagyon vártam. Ez számomra egy olyan zsáner ParaWill-ben, amitől már az elején reméltem, hogy érdeklődést kelt az emberekben. A hetes szám ebben az esetben nagyon távol esik a “misztikus hetes” hétköznapinak mondható általánosításától. Az én hetedik dimenzióm ennél sokkal összetettebb. Aminek egy általam kedvelt, tudományosnak nevezhető definíciója is van! A hetedik dimenzióig kiterjedő filozófiai fogalomról néhány éve hallottam először Dienes István egyik előadásán. Nem terhelnék senkit a száraz részletekkel, ezért most előállnék a leegyszerűsített magyarázattal.: Dienes István “Hogyan teremthetjük meg a gondolat holografikus vázát, ahol megszületik a gondolat teremtménye” – előadásában azt mondja, hogy a tudomány mai ismeretei szerint hét dimenziót ismerünk. Ezek (3-tól felfelé) 4-idő (“vagyis a mozgás memóriája), 5-gondolat (“egy 5 dimenziós objektum”), 6-értelem és 7-érzelem. Innen a hetedik dimenzió, mert igyekeztem egy, a 3 fizikai dimenziót alkalmazó, az idő múlását jelző és tároló, az én gondolataimból összeszőtt és logikát követő, érzelmekkel (leginkább mulattató és mókás) teletűzdelt új világot létrehozni!

Barta Laura kérdései:

“Honnan jött maga a történetnek az ötlete?”

Kedves Laura! A történet teljes egészében random, egy “hogyan is kell blogot írni” -próbálkozásból született. Egyszerűen csak elkezdtem egy átgondolatlan sztorit. Írtam először egy időjárásról, majd egy karakterről, aztán egy másikról, arra jött egy szituáció… és végül felépült a világ. Egy héttel az első sorok után megszületett egy térkép, majd nevet adtam neki.

“Mi inspirál írás közben?”

A benne rejlő lehetőségek. Az, hogy végre sorokba önthetem a merész gondolataimat.

“Mi a legfurcsább “ihletszerző” módszered (úgy értem, hogy mikből gyűjtesz ihletet, pl: videó, egy-egy kép, könyvrészletek egy-egy sora ad ötletet…)?”

Nálam ez elég globális. Szeretek filmeket nézni és olvasni, hogy feltöltődjek, de az én módszerem az, hogy mindig nyitott szemmel járok és szeretek elmélázni sokszor olyan dolgokon, amik mellett más elhalad. Például azon, hogy mit gondolna egy hangya, ha lennének összetett gondolatai.

“Honnan jött a városnak a neve?”

Logika szülte név. Jól cseng, látványosan mutat a borítón, illetve mozaikszó. A “Para” -megfelelően közkedvelt a szlengben ahhoz, hogy a célközönségem fejében megragadjon, a “W” -menőnek tartom, a “Will” -pedig olyan városos. Jobb magyarázatom nincs!

“Mi alapján képzelsz el egy karaktert és hogyan dolgozod ki?”

Az első mindig az, hogy éppen milyen jellemre van szükségem. Ha ez megvan, kiválasztom a hozzá tartozó nemet, majd választok valakit az ismerőseim közül, akinek részben, vagy teljes egészében felhasználom a külsejét. Sokszor azért, hogy az adott személy magára ismerjen. Persze a potenciális, képzeletet “birizgáló” karakterek alkotásánál, a cél szentesíti az eszközt alapon hozok létre szereplőket. A lényeg, hogy azt teszek bele, akit én is szívesen látnék viszont a vásznon (vagy a képernyőn) megjelenni.

Barta Dorina – kérdései:

“A ParaWill című történetedről, ugye láttunk már borítót, fülszöveget is. A story ráadásul kész van. No, de mikor tervezed kiadni?”

Kedves Dorina! Erre leginkább (stílusosan) egy szóval tudnék válaszolni: Hamarosan! A kész kézirat ugyanis beadásra került, a 2015-ös Jakkendő pályázatra, aminek a kiírás szerint, már januárban le kellett volna, hogy fusson. Sajnos, a pályázat eredményhirdetése késik. Ha lesz eredmény, akkor már fejest is ugrok a kiadásba, mert akad kiadó, aki lát benne potenciált!

“Van olyan tevékenység, amiből ihletet gyűjtesz az íráshoz? Mondjuk zene vagy bármi egyéb?”

Az ihletgyűjtésről már beszéltem, de a zenéről még nem. Nos, a zene az, ami a legjobban el tudja terelni a gondolataimat! Kifejezetten nem tudok gondolkodni, ha zenét hallgatok. Azok közé az átlagos férfiak közé tartozom, akik kifejezetten csakis egy irányba tudnak koncentrálni. Ha zenét hallgatok, akkor zenét hallgatok. 🙂

Lang Tünde – kérdésdömpingje:

“Honnan jött az indíttatás a regény/novellaírásra, verselésre?”

A tényleges elhatározás három (lassan négy) évvel ez előtt történt meg, amikor egy kollégám napokon keresztül nyúzott azzal, hogy “kezdjünk el együtt egy könyvet”. Végül az lett belőle, hogy én megírtam az első két fejezetet egy hét alatt, ő pedig majd két hónapot ült rajta. Aztán fogtam, és beleástam magam. Egyébként ez a regény még nem készült el, mert ez az, amit tényleg nagyon nagy dobásnak szánok. (Taros – Az eltitkolt világ krónikái)

“Melyikkel estél előbb szerelembe: a lírával vagy a prózával?”

Az a bizonyos “szerelem” általános iskola harmadik osztályában kezdődött, amikor először kaptuk azt a feladatot, hogy írjunk saját fogalmazást. Imádtam fogalmazni, noha az első összefüggő mű, amit külső indíttatás nélkül középiskolás koromban megírtam, az egy vers volt. (Mindenen túl)

“Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?”

Ha a lírát tekintem, akkor az egy hosszú délután volt, hetedikes koromban. Prózából az első kész novellát egy éve írtam, szintén néhány óra volt, míg regényből ParaWill I. az első, ami nagyjából két hónap alatt készült el.

“Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?”

Szerencsére vannak. Nagyon meg kell becsülni őket, és sosem szabad elfelejteni megköszönni a segítségüket, mert nélkülük én is kevesebb lennék. Így meg is ragadnám az alkalmat, és köszönetet mondanék: Dorina, Mária, Szabolcs, László, Erika, Lia, Gabriella, Zoltán, József, Norbert, Ágota, Attila és Anya! Köszönöm a segítséget, nélkületek biztosan nem lett volna ilyen, amilyen most!

“Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata?”

Nagyon színes, és változó. Az átlagos közhelyek helyett kiemelnék egy olyat, amin páran talán (joggal) elmosolyodhattok. Sokszor, amikor elakadok egy történetben úgy oldom meg a problémát, hogy lefekszem a földre. Hasra, hátra, oldalra, vagy éppen fejen állok. A lényeg, hogy változtatok a környezetemen. Ez segít más oldalról megközelíteni a problémát. Az egyik blogbejegyzésemben tettem is rá megjegyzést, bár meglehet, hogy a kedves olvasóim egy egyszerű viccnek fogták fel! 🙂

“Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád?”

Az indíttatás (már egy éve) minden nap megvan! Sajnos persze képtelenség mindig oda kerülni, hogy szülessen érték is, de igyekszik az ember! Amikor tehetem, írok. Mostanában napi 2-8 órát…

“Megszerkeszted, vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat?”

Mindkettő jellemző rám. ParaWill a nagyon szárnyaló “agymenésem” szülötte, Taros pedig a komoly, összetett oldalam.

“Szembesülsz nehézségekkel írás során?Ha igen, milyenekkel?”

Természetesen! Mint mindenki más. Számomra a helyesírás egy mély pont. A vesszőket különösen hajlamos vagyok összetéveszteni, de úgy gondolom, hogy ha az ember tud a hibáiról, előbb utóbb (megfelelő gyakorlat mellett) kikopnak. Ezen kívül az is előfordul, hogy túl sok lehetőség áramlik előtérben képzeletben, és van, hogy napokig nem tudom kiválasztani a megfelelő fordulatot. Ez sajnos olykor akár egy hétre is visszafoghat a történet folytatásától. Bár ilyenkor van az, hogy születnek a versek, meg a novellák.

“A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?”

A tapasztalatok mindenképp. Elkerülhetetlennek tartom, hogy valaki ne vigyen bele magából az írásaiba. Az életesemények miatt vagyunk azok, akik vagyunk. Szóval a stílus is velünk változik, és alakul.

“Van olyan személy, akinek a rád tett benyomása tükröződik a műveidben (akár a műfajválasztásban, akár egy szereplő személyiségében)?”

Több is. Szeretek eszmét cserélni szinte mindenféle témában. Ha egy ilyen eszmecsere alatt, valaki meggyőz az igazáról, hajlamos vagyok az alapján változtatni az életemen. Ez pedig természetesen átragad az írásaimra is. Ezen kívül hatással lehet rám akár egy filmbéli karakter is, vagy média közszereplő.

“A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?”

Ez leginkább a pénztárcámban lakó denevérek mennyiségétől függ. Komolyra fordítva a szót a tervezést sosem adnám ki a kezemből mindaddig, amíg van erre kapacitásom. Ha éppen nincs szakemberre pénzem, magam is elidőzök rajta napokat is akár, de jobb szeretem egy szakemberrel megvitatni az elképzeléseimet.

“Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről?”

Ezt nem szeretném hosszan kifejteni, mert véleményem az nagyon sok van. Amit viszont a legfontosabbnak tartok az az, hogy örülök neki, hogy egy olyan világba cseperedtem “bele”, ahol ilyen temérdek lehetőség van szinte mindenre. Az internet, és az internacionális gondolkodás korában jobb ez a helyzet, mint bármikor az előtt! Persze egy kis talpraesett/ambíciózus hozzáállás nem árt most sem, de ez sosem volt elhanyagolható.

“Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyveidet?”

Nos ezt, még nem sikerült eldöntenem. Örülök a Publio közösségnek, hisz sokat tanultam az itteni tagoktól és a rendszertől, de még nem tettem le a stabil voksomat egyik kiadónál sem. Egyelőre információkat gyűjtök, és lehetőségeket toborzok.

“Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?”

Ezzel így nem értek egyet. Hiszen a “nagy” kiadóknál is emberek dolgoznak és az esélyek is nagyon sok mindentől függenek. Én úgy vélem, hogy a magánkiadás egy jó lehetőség bizonyos esetekben. Mindennek megvan az előnye és a hátránya is egyaránt. Én sosem a kiadó alapján ítéltem meg egy könyvet. A kérdés mindig az, hogy megadja e nekem az adott mű azt, amire adott esetben szükségem van!

“E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?”

Mindkettőt preferálom. Mivel külföldön élek, lényegesen praktikusabb az e-olvasómat magammal hurcolni, de nem mondanék le az otthoni könyvespolc gondolatáról sem! Áram nélkül marad a gyertya, meg a lapok. De ott van még a nosztalgia, a “kezemben a könyv életérzés” és még sorolhatnám.

“Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?”

Van, és mindig is volt. A céljaim eléréséhez több kell annál, hogy kiadjak évi 2-3 könyvet. Dolgoztam már sokféle területen az ipartól, az üzletkötésik. A cél mindig a felfelé törekvés volt. Ha egyszer az írásból fogok csak élni, az valószínűleg szabadúszás lesz!

“Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?”

Művészi vénával megáldott, gyakorlatias, 21. századi úttörőnek. Legalább is a célom az, hogy ez legyen belőlem.

“Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?”

Próbálkoztam, de sosem ment. Voltam alkalmazó grafikus, vágtam videót, zenét, de rájöttem, hogy az írás a nekem való “fanatizmusság”.

“Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van kedvenc műfajod/íród/költőd/könyved/novellád/versed?”

Érdekes olvasási szokásaim vannak. Van, hogy üzleti könyveket bújok, máskor verseket olvasok/hallgatok és van időszak amikor csak a regények kötnek le. Szórakoztató irodalomból a kedvenc műfajaim a Fantasy, Horror és az elrugaszkodott témák. Scifi-ből leginkább csak Assimov-hoz volt szerencsém eddig, de őt kifejezetten szeretem. Az űrhajók, és a lézerfegyverek kevésbé kötnek le, mint az egyedi világok, vagy újragondolt társadalmi törvényekkel megalkotott történetek.

“Mely művek voltak rád hatással?”

Amik mély nyomokat is hagytak: Lovecraft Összes művei I, II, III, Raoul Renier, R. A. Salvatore, Douglas Addams és Assimov művei.

“Hogy viszonyul a családod az íráshoz?”

A tág családi kör türelmesen várja, hogy “mi lesz ebből a gyerekből”, a szüleim pedig természetesen büszkék. Valamint azon kevés szerencsés írók közé tartozom, akinek a párja is ír! Így folyton támogatjuk, és noszogatjuk egymást.

“Melyik a kedvenc saját műved?”

A még el nem készült Taros világa az, amit a kedvencemnek tartok, de ParaWill sorain is szeretek elmosolyogni. Jó érzés, hogy van egy olyan könyvem, amit szívesen olvasok vissza olykor. Szerintem ez egy ritka dolog, hiszen eddig sosem volt ilyen érzésem a korábbi írásaimmal kapcsolatban. Eddig úgy véltem, hogy azt már kiélveztem, nincs miért újra olvasni. ParaWill viszont annyira színes, hogy képtelenség fejben tartani a benne lévő viccek, vagy furcsaságok összességét, így folyton találok benne olyan élményt, amit addig már sikerült elfelejteni.

“Milyen visszajelzéseket kapsz?”

Ez szerintem nagyban függ attól, hogy ki-hogyan éli meg őket. Szerintem minden visszajelzés jó! Az egyik azért, mert jól esik, a másik azért, mert jó dolgokra világít rá, a harmadik meg azért, mert jó látni, hogy mások, mást látnak a műveidben. Ami már visszajelzés, az csak jó lehet! Ebből pedig sokat kapok szerencsére.

“Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?”

A javaslatokat mindig az adott mű írásakor veszem figyelembe. Persze igyekszem tanulni a saját hibámból is, így mindent figyelembe veszek a jövőben, amit építő jellegűnek tartok.

“Mik a terveid? Lesz folytatás?”

ParaWill annyira kusza, kiszámíthatatlan és lehetőségekben gazdag, hogy nehéz megjósolni azt, hogy hol lesz a vége. Amíg van benne potenciál, addig biztos, hogy élni fog!

“Mit tanácsolsz kezdő íróknak/költőknek?”

Nos, megrögzött különcként, a következőt tanácsolnám: Tanuljuk meg jól a szabályokat (lehetőleg minél többet), aztán fejlesszünk ki egy saját módot arra, hogy úgy hágjuk át azokat, hogy a végeredmény egyedivé és élvezhetővé váljon. A másik dolog pedig, hogy tanuljunk meg örülni a negatív kritikának. Ha már valaki a te alkotásodról beszél, akkor már van egy saját, önjelölt magántanárod! Hogy mit tanulhatsz tőle, azt te döntöd el! Harmadszorra azt javasolnám, hogy figyeljünk a világra! Legyünk rugalmasak a trendekhez, és találjuk meg abban magunkat, amire épp szükség van! Nem azt mondom, hogy kreáljunk egy sokadik változatot abból, ami épp elől van, hanem inkább azt, hogy az igényeket felhasználva teremtsünk mi magunk trendeket!