Előszó:

Nem hirdetek igét, csupán az évek alatt kialakult nézeteimet, valamint okfejtésemet szeretném közkinccsé tenni. Célom nem más, mint segítséget nyújtani annak, aki úgy érzi, hogy erre szüksége van.

Bármily furcsának is tűnhet egyeseknek, én akkor is rendíthetetlenül hiszem, hogy a siker nem garantált attól, hogy valaki kiad egy, vagy esetleg több könyvet. Sőt, tovább megyek: még az SEM garancia a reményeink beteljesülésére, hogy te, a családod, vagy netán az ismerőseid azt hiszik, gondolják, esetleg tudják, hogy jól írsz.

Nem állítom, hogy a siker automatikus velejárója annak, hogy elfogadod, felismered és követni kezded a szintek által diktált javaslatokat, azonban jelenlegi legjobb tudásom szerint kijelentem: ha a jövőben arra fogsz törekedni, hogy feljebb lépj akár egy szintet is arról, ahová jelenleg sorolod magad, akkor a legjobb úton jársz a felé, hogy te is sikeres íróvá válj.

Továbbá megjegyzem, hogy az általam meghatározott szintek nem átléphetetlenek és nem kihagyhatatlanok. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy valaki egyből egy magasabb szinten kezd, esetleg ezen szintek figyelembevétele nélkül válik „sikeressé”, nekünk azonban marad az izzadós, kemény munkával járó elismerés. (Megjegyzem, mi, akik megszenvedünk a sikerért, biztosan többre fogjuk értékelni azt, amiért tényleg megküzdöttünk.)

  1. Belépő szint

Akkor érkezünk ide, amikor eldöntjük, hogy célunk van az írással. Persze a kisötösért készített szorgalmi feladaton túl. Pl.: megkedveljük a csavaros mondatok papírra vetését, ki akarunk adni a fejünkből egy történetet, vagy netán szimpatikusnak találjuk az írói tevékenységet, ezért úgy döntünk, hogy mi magunk is azzá akarunk válni. (Az én esetemben a második állapot volt a bevonzó tényező: kitaláltam egy jó történetet, amit meg akartam örökíteni… Hát, még mindig dolgozom rajta, de ami késik, az nem múlik!)

Így vagy úgy, de mindenki innen indul. Néhányan, az alapvető életszemléletüknek, vagy a kezdeti tudásuknak hála viszonylag gyorsan továbblépnek a következő szintre. Mások (ahogy anno én is) évekig is elvegetálhatnak itt. Ez a legkönnyebben átléphető szint, mégis sokan buknak ki innen. Akik nem tudják átlépni ezt az állapotot, azok előbb-utóbb egyszerűen átlényegülnek, és más „szórakozás” után néznek majd.

Az ezen a szinten létrehozott alkotásaink (mély tisztelet, és irigykedés a kivételnek) megfelelőek arra, hogy önmagunkat, esetleg néhány közeli ismerősünket/rokonunkat szórakoztassuk (netán fárasszuk) velük. Manapság eléggé magasan van a léc ahhoz, hogy az első ugrásunkkal átlibbenhessük felette.

Erről a szintről igazából nem érdemes többet írni, hiszen rettentően sok változata van, de mindre egybehangzóan igaz, hogy nem áll mögötte a szükséges tudás. (Ne keverjük ide a különleges témában tömegeket vonzó bloggereket, hiszen ők inkább az egyéniségüket, termékeiket, nézeteiket stb. kamatoztató jelenségek, mint írók.)

 

 

  1. Tanuló szint

Itt válik lényegessé a beállítottságunk. E szint abban különbözik az előzőtől, hogy itt már belátjuk: elengedhetetlen az, hogy megismerkedjünk legalább az írás alapvető szabályaival. Ez lényegében többé-kevésbé helyesírási, stilisztikai, formai és zsáneri követelmények megismerésében merül ki. Mondhatni, kihagyhatatlan-szerves része annak, hogy tényleg író válhasson belőled. A szükséges tudást szerencsére már rengeteg helyen fellelhetjük, csupán eltökéltség és némi (na, jó: sok) kitartás kell hozzá. Meg egy internet előfizetés… esetleg könyvtárjegy vagy írásban jártas ismerős sok-sok-sok türelemmel.

Az, aki eljut erre a szintre (a megerősítés kedvéért: eldönti, hogy kész tanulni az álmaiért) sokszor egy halom kérdéssel találja szembe magát.

„Milyen szabályok? Hogyan keressem/hol találom őket? Mégis, mennyi az annyi?”

Az igazat megvallva, ezeket nehéz megválaszolni. Egyrészt azért, mert van belőlük bőven, másrészt pedig szerintem még én sem ismerem az összest. A jó hír viszont az, hogy nem szükséges az összes szabályt megtanulni ahhoz, hogy a harmadik szintre léphess!

Ha valaki úgy érzi, hogy ezen a (2. tanuló) szinten jár, esetleg ide szeretne érni, annak szeretettel ajánlom a saját szabálygyűjteményemet, ami igen sok fontos dolgot tartalmaz. Akadnak ugyan köztük átfedések, de azért érdemes mindet figyelmesen végigolvasni (meg elmenteni, aztán szükség esetén újra és újra elővenni!):
http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=607&chapter=1
http://kekharisnya-kritika.wix.com/bluestocking#!blank-7/plv2e
http://fanfiction.csodaidok.hu/helyesir.php
http://www.uni-miskolc.hu/~bolantro/esszeiras/lex_kozpontozas.html
http://www.e-nyelv.hu/2011-05-03/vesszohasznalat-es-s-meg-vagy-kotoszavak-elott/
http://helyesiras.blog.hu/
http://helyesiras.mta.hu/
http://szinonimaszotar.hu/

 

 

  1. Átszellemült szint

E szint elérése egyes személyiségek számára lehetetlen, vagy egyenlő a „halállal”. Azok, akik kötik az ebet a karóhoz, és a sikertelenségük ellenére sem hiszik el, hogy bizony nem megfelelő az, amit létrehoznak, vagy azt, hogy egész egyszerűen a rossz ajtón kopogtatnak!

Sajnos sokak számára komoly küzdelmet jelent ide eljutni. Meglehet, csupán azért, mert eddig még sosem fogalmazták meg magukban azt, hogy valójában mit jelent az „átszellemülés”. Sokan attól félnek, hogy túlságosan sokat változik az „eredeti” stílusuk, meg folyton azt mondogatják, hogy ha másokra kezdenek hallgatni, akkor a végeredmény már nem csak belőlük fog származni…

Annak, aki a sikerhez vezető harmadik szintre szeretne lépni, ki kell fejlesztenie magában a befogadni képes „átszellemült” írót! Jó az, ha egy író belátja: tudásra van szüksége ahhoz, hogy jó alkotásokat hozhasson létre, de még jobb az, ha AKARJA a tudást, és ezzel együtt a változást! A legjobb az, ha ezt szinte mindenhonnan képes bevonzani! Figyel a világra, és megköszöni, ha a világ szintén figyelmet fordít rá. Örül annak, ha valaki véleményt formál az írásáról, mert még a negatív kritikából is igyekszik tanulni. Igazából nem is az írásában, hanem önmagában keresi a hibát!

A világ túlontúl összetett ahhoz, hogy egyszerűen lehessen jellemezni. Olykor a siker olyan hajszálnyi apróságokon múlhat, mint egy jól megírt fülszöveg, egy megfelelő konfliktus: mondjuk egy szerkesztővel a munkádról, vagy akár egy jó helyen való publikálás. Az sem kizárt, hogy a mondatok felépítésének, a mondandód, helyszín, netán a szereplőid átformálásával érheted el azt a változást, ami elhozza számodra a sikert. A megoldás ott rejlik a jelekben, neked csupán meg kell figyelned azokat! Ne feledd: arra hallgatsz, akire csak akarsz! Sőt, mit több: minden tanácsból azt szűrsz le, amit Te hasznosnak látsz. A döntés mindig is a Te kezedben volt, van és lesz.

Az átszellemült író ad mások véleményére, figyeli az olvasók, vásárlók, közönség és a piac reakcióit. Az átszellemült író kész változtatni. Kész újrakezdeni. Az átszellemült író úgy kezd bele egy történetbe, hogy mindennel célja van! Megalapozott okkal választ témát, zsánert, korlátokat, módszert… mindezt úgy, ahogyan épp tőle telik. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy írd azt, amire egy adott kritizálód kér. Ehelyett hozd párhuzamba a sikeresség igényeit önmagaddal!

Nem győzöm elégszer megjegyezni: A harmadik szintű, átszellemült író akarja a fejlődést, és az ezzel járó változást!

Ezen a szinten már elérhető a siker. Mi több, a siker nagysága is a szinten való jártasságodtól függ! Minél több megfigyeléssel, befogadott információval, jegyzettel, tervvel, gyakorlattal rendelkezel, annál jobban oda tudsz majd vágni! Néhányan úgy gondolják, hogy csak azért sem hallgatnak másokra, mert nem kérnek más segítségéből. Ez alapvetően egy hibás meglátás eredménye. Hiszen teljesen mindegy, hogy kitől származik a gondolat. Ha te döntesz úgy, hogy felhasználod őket, vagy tanulsz belőlük, akkor az elért siker csupán a te érdemed lesz! Egy javaslat mérlegelése éppoly nehéz feladat, mint egy szabály bemagolása egy szakkönyvből. A különbség az, hogy az utóbbit nem kell keresgélni. (A szabálykönyveket is emberek írták… és nem olyan szándékkal, hogy sikeressé faragjanak bárkit, aki megtanulja őket. A siker benned van!)

Persze attól, hogy az átszellemült író minden információra nyitott, nem lehet mindenben tökéletes. Ezért mindenképpen javasolt helyesírási szakember (korrektor) és aktuális zsánerben jártas szerkesztő segítsége is. Nélkülük sokkal tovább tartana (nagyon hosszú évekig) annak a szintnek az elérése, ahol már tényleg mindenre kiterjedően hibátlan, sikerre érett alkotásokat hozhatsz létre!

 

 

  1. Kényelmes író szint

Ha kitartóan próbálkozunk, és tényleg akarunk is, akkor egyszer mind elérhetünk ide. A legtöbben átszellemüléssel, viszont akadhat olyan is, aki leginkább egy (vagy több) zsáknyi szerencse közreműködésével. Akkor lehetünk biztos benne, hogy a kényelmes szintet tapossuk, ha egész egyszerűen úgy gondoljuk, hogy meg vagyunk elégedve azzal, amit létrehoztunk. Persze nem az eddig megírt, esetleg sikeres könyveinkre gondolok, hanem a magunk köré kiépített olvasói, piaci, netán kiadói, munkánkra való igényekre. Egyszerűbben: várják a könyveinket, és nekünk ez elegendő a boldogsághoz.

Néhányan (manapság egyre többen, köszönhetően a világhálónak) tényleg eljutnak erre a szintre, viszont vannak olyanok is (mint én), akik sosem akarnak ide elérni! No persze nem azért, mert nem szeretnének sikeresek lenni, vagy nem vágynak kényelmes életre… Esetükben mindössze arról van szó, hogy megállapodás helyett a folytonos megújulást keresik. Tehát nem elégednek meg azzal, ha netán ők lesznek a koruk legjobb írói (persze mindenki a saját műfaján belül). Továbbra is újat, mást, de mindenképp értékeset szeretnének létrehozni. Igaz, ez örök küzdelmet, és még több tanulást jelent, viszont a magamfajta (megrögzött harmadik szintű) igazából ebben (mármint a kihívások legyőzésében) leli az örömét!

Mindenesetre még egy jó tanács annak, aki netán ide készül: gondolhatjuk néha úgy, hogy „mi már mindent tudunk”, viszont a világ folyamatosan változik körülöttünk. Lépést tartani csak folyamatos információ utánpótlással lehet. Nem mondom, hogy egy egyedi stílusból indult sikerhullám nem tarthat ki életünk végéig (lásd pl. Leslie L. Lawrence még ma is azonos szellemben íródó krimisorozatát), azonban biztos vagyok benne, hogy a szakemberek kezét akkor sem szabad elengednünk, amikor már teljesen biztosak leszünk önmagunkban. Járjunk tehát bármely felsőbb szinten, szerkesztőre, korrektorra és bétákra mindig szükségünk lesz!  Ha másért nem is, talán csak azért: mert több szem többet lát…