Szerencsémre én már 15 is elmúltam, amikor először szembetaláltam magam a modernkori társadalom rétegződött időzónáinak egyikével. Persze a legtöbben erre is biztosan azt mondanátok, hogy „korai”, de azért még mindig szerencsésebb voltam, mint az, aki önkéntelenül belekényszerül, vagy szerencsétlenül beleszületik egy szomorú, ám annál létezőbb szélsőséges zónába.

Esetemben az egész egy ártatlannak tűnő kérdéssel kezdődött, amire úgy emlékszem, mintha tegnap este tettem volna fel, bárpultnál ücsörgő édesapámnak. Abban is biztos vagyok, hogy péntek volt, és 20:00-előtt…

Mindössze egyetlen, kurta mondatról van szó, ami valószínűleg szinte mindenki szájából elhangzott már legalább egyszer, élete folyamán.

„– Apa, elmehetek diszkóba?”

A kissé kótyagos állapotban lévő felmenőmtől érkező kérdést, mintegy szekundum alatt sikerült (későbbi meglepetésemre) megfelelően lereagálnom.

„– Nem vagy te még ahhoz egy picit fiatal, kisfiam?

– Miért? Ahhoz nem vagyok túl fiatal, hogy neked segítsek a munkában?”

Az ez után következő válasz meglepően váratlanul ért. Az öregem meghúzta a kezében lévő poharat, rám nézett, és így szólt:

„– Mennyi pénz kell, fiam?

– Őőő, izé (gyors fejszámolás: busz, belépő, kóla, vonat, megint busz…) kétezer szerintem elég lesz.”

Ez volt az első, a zónákból szerzett tapasztalataimból. Rengeteg izgalom, újdonság, némi bizonytalanság, de jóval több kíváncsiság dulakodott bennem. Az éjszakát túléltem, nem késeltek meg, kötöttek belém, vagy dobtak ki a ruházatom miatt, ennek ellenére mégsem élveztem igazán…

Azóta eltelt tizenhat év, megjártam egy maréknyi országot, és bőven gyűjtöttem jó, illetve rossz tapasztalatokat egyaránt. Egy falun nőttem fel, dolgoztam kis és nagyvárosban, voltak éjszakába nyúló munkáim és „függőségeim” (nem, nem drog!) is, jártam különböző bárokban, klubokban, láttam sötét ügyletektől hemzsegő hajnali utcákat, fegyvert, kábítószert, vagy épp önnön testüket áruló alakokat és még sorolhatnám. Nem ítélkezek, nem alkotok fontossági sorrendet, és cikkem témái sem az egyének lesznek. Sokkal inkább próbálom majd bemutatni azon specifikus életmódokat, amik többé-kevésbé velünk egy térben (azonos épületben, utcán, városban, stb.) zajlanak, csak épp egy másik időzónában.

Mint mindenhol, itt is akadnak átfedések, különleges esetek, vagy egyének, akik több zónához is tartozhatnak. Jelen esetben igyekszem a nagyobb, jobban elkülönülő zónákra összpontosítani. A témával kapcsolatos kiegészítéseket, kommenteket pedig várom szeretettel!

 

A többműszakos zóna

Az átlagosnak tekinthető „reggel kelek, este fekszem” után talán az egyik legnagyobb populációval rendelkező zóna ez. Magyarországon igen jellemző, de méginkább a nagymértékben gyártásból élő országokra, mint pl. Kína, vagy éppen India.

Igen kiszolgáltatott, és kényszerűségből kialakult terület ez. Többféle is létezik belőle (két, három, rövid, hosszú… stb.), de egy dologban azonban kivétel nélkül megegyeznek: folyton hullámoznak/változnak.

Akadhatnak olyanok, akik kedvelik, vagy épp hozzászoktak e hullámzáshoz, de kétség kívül állíthatjuk, hogy a többséget bizony nagymértékben károsítja. Leginkább az egészséget, de még hétköznapi társadalomhoz való beilleszkedést is. Persze ez nem csoda, hiszen egy kifordított, folytonos átállásra kényszerítő életet élnek. Az agyuk nagymértékű terhelésnek van kitéve, és nem mindig képesek a szükséges regenerálódásra. Főként akkor, ha épp egy szokatlan időpontban, élethelyzetben kellene aludniuk. Gondoljunk csak bele, milyen érzés kényszerből álomra hajtani a fejünket egy nyári szombat reggelen, amikor odakintről behallatszik az ébredő város nyüzsgése, és elhajt az ablakunk alatt egy jégkrémes autó… Mire viszont felébredünk, addigra bizony már vége is van a napnak. Sokszor, ha épp szabadnapunk van, akkor épp mindenki más dolgozik. Ez természetesen fordítva is igaz, mert nem kevésbé gyakori az sem, amikor mi húzzuk az igát, a barátaink meg nélkülünk mennek szórakozni.

Könnyen lehet, hogy a zóna meglétét legjobban megszenvedő fogalom nem is a bennük élő egyén, hanem az emberi kapcsolatok, mint a barátság, párkapcsolat vagy épp maga a család.

 

Délutáni Gamer zóna

Az előzőnél valamivel kisebb létszámmal bíró, azonban világszerte milliókat számláló réteg ez. Lényegesen közelebb áll az általános életmódhoz, mint a többi elkülönülő időzóna, azonban mégis külön csoportba sorolnám, hiszen a bennük élő egyének mégis másként élik meg a mindennapokat. E periódusban élő személyek délelőttjei nagy többségben alvással, vagy félkómával telnek. Naponta alszanak ugyan, ellenben nagyon ritkán kerülnek nyugalmi állapotba éjfél előtt.

Furcsának tűnhet, de ők tényleg értetlenül állnak a „hajnal szépsége” fogalomhoz. Egyszerűen úgy vannak vele, hogy aki folyton hajnalban kel, az biztos egész életében robotol, és azt sem tudja, miről beszél, hiszen neki fogalma sem lehet róla, hogy milyen érzés megszerezni egy ritka fegyvert, vagy éppen sikeresen kivégezni egy raidbosst. Tudom, hisz én is jártam már ebben a cipőben. Idővel ugyan általában mindannyian kikerülünk ebből a körből, de néhányan képesek életük végéig fenntartani ezt a digitális ködben töltött életmódot.

Nem osztom ugyan a klisét, miszerint „ők nem is ebben a világban élnek”, hiszen a bődületes tereket hódító számítógépes világ ugyanúgy a jelenünk része, mint a megállóban csengető villamos, vagy éppen a pázsiton guruló focilabda. Véleményem szerint mindennek megvan a maga előnye, és hátránya egyaránt. Természetesen a levegőn töltött testmozgás egészségesebb időtöltés, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jóval több kocka van el kényelmesen a „kockaságért” kapott fizetéséből, mint jól fizetett focista ugyebár…

Ennek a folyton cserélődő személyekkel rendelkező rétegnek dokumentált bizonyítékai vannak. Az összes online játék felület rendelkezik pontos adatokkal arról, hogy adott játékosok mikor, és mennyit töltenek kedvenc eszközeik előtt. Hétköznapokon jellemzően a kora délutáni órákban indul be az aktivitás, és meglepő módon késő estig, sok esetben hajnal 2-3 óráig tart.

Megjegyezném, nem az általános „játékot kedvelő gyerekek”-ről van szó, hanem egy olyan körülhatárolható időzónáról, ami több (millió) egyén jelenét tölti ki manapság.

Több, különböző forrásból szerzett tapasztalatom is igazolja, hogy ezen réteg követői sokszor képesek szokatlan, absztrakt méretű aktivitásokra. Bevett szokás például a napi többszörös 1-2 óra alvás, illetve a mások által pihenéssel töltött idő szándékos kiaknázása mondván, hogy „Amikor mások alszanak, akkor nagyobb a sikerre való esélyem, mert kevesebben vagyunk versenyben.”.

Az életükből hiányzó rendszeresség, küldetéstudatuk és siker utáni vágyódásuk olyan erős céltudatossággal látja el őket, hogy szó szerint képesek a tudatos álmatlanságra. Az idő pergése gyakran válik követhetetlenné és meglepővé számukra. A déltől-estig tartó szakasz szó szerint egy villanásnak tűnik olykor. Majd jön a második ilyen villanás, és az óra máris a következő napot számlálja.

Egyesek függőségnek tekintik, míg mások egyfajta kinőhető életszakaszként gondolnak rá. Véleményem szerint viszont inkább egy létező, elkülönült világról van szó, mely nem feltétlen jobb, vagy rosszabb annál, amit mi magunk etalonnak tekintünk, hiszen ők is képesek megfelelni a társadalmi normák elvárásainak. Egyszerűen csak más értékrendeket vallanak. Nem (vagy elenyésző számban) kerülnek orvoshoz, paphoz, vagy épp elvonóra “függőségük” miatt, csupán kevesebb szocializálódási igénnyel bírnak.

 

Folytatása következik