Miért NE dobáld ki a „bájaidat” mindenféle közösségi portálra…

Lássunk néhány indokot, amiért én személy szerint nem ajánlom a mindenféle magadról készített: megmarkolós, odatolós, póló fel-lehúzós, fehérneműben (vagy anélkül) virítós, kivágott felsőben csücsörítős fotográfiák nyilvánossá tételét.

Kezdjük mindjárt az ősökkel! Felteszem, hogy a nap-mint nap az internet előtt ücsörgő fiatalok legnagyobb többségben (persze mély tisztelet és együttérzés a kivételnek!) rendelkeznek egy, vagy annál több felmenővel. Ha jobban megnézzük, elég tisztán láthatjuk, hogy nem csupán a „negyvenes” szüleink, de még a nagyszüleink is láttak már, vagy bármikor alkalmuk nyílhat szembetalálkozni ezzel a multinacionális csodával. Manapság ez már nem is csoda, hanem hétköznapi tény. Mit gondoltok, mi az első, amire pl. szerető nagyszülőnk kíváncsi lesz?

„No és mondd csak, drágám, te rajta vagy azon az internetten?”

Most őszintén! Melyik nagymama lenne rá büszke, hogy még a szembeszomszéd Józsibácsi is a kedvenc kisunokájára érzi felemelően jól magát a magányos estéin? (És most nyugodtan gondoljon mindenki arra, amire csak akar…)

Második nekifutásra nézzük csak meg a kortársak véleményét. Jómagam már belegördültem a harmadik „ikszbe”, így eddig merek állást foglalni. Tizenévesen úgy voltam vele, hogy az a szebb, aki szebben mosolyog. Pont! A tizenkettő-tizenöt éves semmi nélkül odanyomós lányokra csak a piros cukorkás bácsik buknak. Tudjátok, mint abban a (nem a reklám helye) dubstep klipben.

Tizenhat-tizennyolc éves korunkban ránk törnek a „merev” napok. (A srácok biztos tudják, miről beszélek) Ekkor valóban sokat nyom a latba egy-egy vérnyomásnövelő kép, de azon kívül, hogy beindít bennünk bizonyos funkciókat, gondolatokat, vágyakat… sok negatívuma is van. Az első, ami manapság igencsak közhely, hogy „Nem járok olyan lóval, amit egy hét alatt kiédesgetnek alólam!” Főleg azt a fajtát, aki szereti a kockacukrot… (No comment) A lényeg, hogy tisztelni és becsülni azt fogják a „menő korban” lévő srácok, akik csakis nekik tartogatják a bájaikat. Gondoljatok bele! Mennyit ér egy olyan fehérnemű privátban, amit amúgy már négyezren belájkoltak, és kétezer-hétszáznegyvenhatan kommenttel láttak el? Hát nekem bizony semmit!

A következő tényező (még mindig a bulizós korosztálynál) a megbízhatósági mutató. Előbb megbízok egy olyan személyben, aki nem tetováltatja ki a homlokára, hogy „frissen szervizelve”… A domborulatokon  lévő tetoválások villogtatásáról meg inkább már nem is beszélek, mert rögtön elkap a sírógörcs. Röviden: a párom legyen csak az enyém, és ha azt akarja hogy szeressem, tiszteljem és becsüljem azt, ami: egy teljes értékű nő! Akkor maradjon meg NEKEM, és ne hétezer-ötszázkilencvenegy nyálcsorgató, degenerált „ismerősnek”.

A következő lépcső, amikor húsz-huszonöt éves korunkban nekiállunk megalapozni a jövőnket. Ki előbb, ki később, ebbe most ne menjünk bele. Ekkor még sokkal fontosabbá válik a valós megbízhatóság, és az életre (A KÖZÖS ÉLETRE) való alkalmasságunk prezentálása. Ennek a szükséges lépésnek (már, ha akarunk családod, gyereket, szerető barátokat, meg miegymást) a stabil megtételéhez a miniszoknya, az átlátszó ruhadarabok, a nerc harisnya, a kreatívan választott fehérneműk és a megfelelő előadásmód fantasztikus kellékei! Viszont javasolt NEM elfelejteni, hogy mindez szigorúan privát módon, csakis a kedvesünknek tálalva. Ha közkívánatra árulod a „portékád” bárkinek, akkor inkább bocs, de keresek egy jobbat! Mindig épp azt, amire szükségem van. Ha kapcsolatot akarok, akkor olyat, amit rajtam kívül más nem kap meg a piacon… Minek fizetnék olyan csirkéért a boltban, amibe már nyolcázötvennégyen belekóstoltak?

E felett a kor felett, a fent említett indokokon kívül, maximum még azt sorolnám ide, hogy manapság a felhő (tudjátok, a mindenki számára ingyenesen elérhető internetes tárhelyek, ahol a képeinket tartjuk) olyan szuper módon rögzít, hogy szinte felkerülés után lehetetlen letörölni. Ebben a korban már egyáltalán nem meglepő egy-két totyogó az ember körül. Tehát azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerekeink előbb-utóbb felnőnek, megtanulják használni az internetet, kockák lesznek (erre 99.9999% esélyt látok), és valami jövőbeni csúcsprogrammal harminc másodperc után előássák az anyuciról készült húsz éves képeket… Szóval gondoljuk végig, hogy valóban akarjuk-e ezt! Mi erre a megoldás? Nem, nem a „majd letörlöm azt jó’van”, mert higgyétek el, hogy nem olyan egyszerű azt letörölni! Tehát a megoldás, hogy gondoljuk meg, és inkább kerüljük el azokat a publikus megnyilvánulásainkat, amik később simán „visszanyalhatnak”.

A harmadik témakör pedig a közösségi (mármint a VALÓS) élet. Bemegyünk a boltba (nyilván a boltosok is emberek, már nekik is van internetük), a kórházba, az iskolába, vagy épp egy új munkahelyre. Tapasztalatból tudom, hogy egy valamire való cégnél utánakeresnek az embernek. Hol? Hát ott, ahol ingyenes, publikus és egyszerű. Ha épp nem egy sztriptíz bárba jelentkezünk (ahová privát módon kérik benyújtani a referenciát), akkor valószínűleg nem jár plusz pont ezekért a megnyilvánulásokért. Gondoljunk most a komoly, személyiséget kívánó, nem minimálbéres munkákra. Nem kell ügyvédnek, vagy orvosnak menni, hogy negatívumnak számítson egy, a képeink alapján kialakult előítélet. Biztos vagyok benne, hogy nyugodtabban fekszenek le aludni a hivatali, banki, szociális, oktatási stb. körökben lévő főnökeink, ha nem találnak ilyesmit rólunk publikusan bárhol.

Persze most mondhatnád, hogy „ahh belőlem modell lesz, szóval nekem pont erre van szükségem”, de azért javaslom, nézzük reálisan a dolgokat! Hány álmodozó válik a végén tényleg modellé? Egy ilyen „közkedvelt” múlt, kész csapás lesz a jövődre nézve! Főleg akkor, ha netán még okos is vagy… Bár meg kell hagyni, hogy egy ilyen mértékű eszetlen magamutogatás, nem épp az észről árulkodik.

Peter F. Wolf tanácsa: Ne akarj olyan „híresség” lenni, mint azok, akiket mindenki „szeret”, mert őket rendszerint kerülik is! Lehetsz híres egy csoportban, a barátaid között, vagy netán az iskoládban, de ideje belátni, hogy a világ ennél jóval sokoldalúbb és tágasabb! Tanulj inkább valami hasznosat, attól tényleg értékesebb leszel!