Legfrissebb bejegyzések

  • A kompkötő régen
    augusztus 16, 2016
    Vers
    Gyermekkoromból merített emlékeim alapján készült vers, mellyel sikeresen bekerültem a Polikróm művészi folyóiratába
    Tovább olvasom
  • Tod boldog élete
    július 23, 2016
    Próza
    Tod, a fiatal bögöly egy megfakult, száraz rét felett körözött. Életének első levegőben töltött napján a pici légy tele volt érzésekkel. Szerfelett örült, hiszen boldogan hagyta végre maga mögött azt a sárgödröt, amiben eddigi életét lárvaként tengette. Vidáman csillogó, csíkos szemeivel bámulta a gyönyörű tájat, amelynél szebbet még álmaiban sem tudott volna elképzelni. Izgatottságát tovább tetézte, hogy testvéreivel zsúfolt börtönén túl remélte megtalálni azt, amire mindennél jobban vágyott. Egy őszinte, igaz barátot.
    Tovább olvasom
  • Meghallgatjuk! (+18)
    július 10, 2016
    Próza
    – Jó estét kívánok! Ön a „meghallgatjuk” vonalat hívta. Az én nevem Amanda. Miben lehetek a segítségére? – Estét… Izé, nem felejtett el valamit? – Őőő, nem hinném. Mire gondol, uram? – Hát ilyenkor szokott jönni, hogy tájékoztatnak a beszélgetés rögzítéséről, meg ilyesmi. – Ó, nem. Ez ránk nem jellemző. Tudja, nálunk mindennél fontosabb a diszkréció. Különben senki sem venné igénybe a szolgáltatásunkat.
    Tovább olvasom
  • Jenny 2 - Az épület belsejében
    június 23, 2016
    Próza
    Az üvegen keresztülrepülő nőt odabenn teljes sötétség fogadta. Az utcáról beszűrődő napsütésen kívül nem látott semmiféle fényforrást. Az óriási előtér, ahová érkezett, teljesen üresnek tűnt. A tágas szoba falain egyforma ajtók sorakoztak mindenféle megjelölés nélkül.
    Tovább olvasom
  • ParaWill I. - Kezdet (aktuális munkám)
    június 18, 2016
    Regény
    Készülő regényem borítója és fülszövege (katt a részletekért)
    Tovább olvasom
  • A sikeres íróvá válás négy szintje
    május 5, 2016
    Blog
    Szeretsz írni? Netán ez a kedvenc hobbid, esetleg még annál is több? Ha tényleg sikeres szeretnél lenni, akkor ezt a cikket kifejezetten NEKED írtam!
    Tovább olvasom
  • Miért NE dobáld ki a „bájaidat” mindenféle közösségi portálra…
    április 19, 2016
    Blog
    Lássunk néhány indokot, amiért én személy szerint nem ajánlom a mindenféle magadról készített: megmarkolós, odatolós, póló fel-lehúzós, fehérneműben (vagy anélkül) virítós, kivágott felsőben csücsörítős fotográfiák nyilvánossá tételét.
    Tovább olvasom
  • Mind becsüld meg!
    április 5, 2016
    Vers
    Becsüld meg a puszta létet, mi egykoron élővé tett. Becsüld drága édesanyád, Őt, ki téged annyira várt! Becsüld meleg, szép otthonod, azt, mi biztos fedélt nyújtott. Becsüld bátran mind a sok jót, mit az élet feléd sodort.
    Tovább olvasom
  • Publio "nap írója" - interjú velem
    március 30, 2016
    Blog
    Te mit kérdeztél volna? (Kommentben még megteheted!)
    Tovább olvasom
  • Pasik smink nélkül!
    március 29, 2016
    Blog
    Nos, igen, a cím adja! (Tudom, hisz én találtam ki…) Miről is lesz itt szó, kérem szépen? Tudjátok, a minap elmorfondíroztam egy érdekes gondolaton, és akkor eldöntöttem, hogy megírom ezt a posztot. Mi másra is jó a blogolás, mint világgá kürtölni az elméd beteges szüleményeit, nem igaz? Mondjuk, ez esetben igyekszem úgy fogalmazni, hogy a végére néhányan elégedetten bólogathassatok, valami ilyesmit forgatva a fejetekben: „Hát, ez a srác most jól megmondta!”
    Tovább olvasom
  • Rövidebb húsvét? Na ne már!
    március 26, 2016
    Blog
    Nos, igen, a hír igaz! Nem elég, hogy bevezették a kötelező túlórát, fizetés nélküli szabit, meg hogy az órabérek is stagnálnak úgy négy-öt évtizede… most még ez is! Hogy miről van szó? Természetesen arról, hogy idén rövidebb a húsvétunk! Hogy mennyivel? Másodpercre pontosan EGY EGÉSZ ÓRÁVAL! Hiszen tudniillik, idén egy napra esik a locsolásról, önfeledt beb...ásról, közutakon szédelgésről, obszcén versek ünnepélyes előadásáról, vagy a magunkra zárt házakról híres, tavaszköszöntő ünnepünk!...
    Tovább olvasom
  • Bevállalós játék
    március 8, 2016
    Regény
    Gordon Rooney, a zöldfülű nyomozó élete első igazi ügyére készül. A körzetében történik egy gázrobbanás, ami felforgatja az amúgy nyugodt kaliforniai kertváros mindennapjait. Újoncként olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, mik elől sok tapasztalt róka is nyüszítve húzódna vissza kényelmes odújába...
    Tovább olvasom
  • Gézuka végrendelete
    március 1, 2016
    Próza
    Ha te csak az igényes, szépen felépített, irodalmi jellegű írásokat szereted, akkor kérlek, hogy EZT SEMMIKÉPP SE OLVASD EL!
    Tovább olvasom
  • Szomszédaim - "Just, before You go to bed!" 1
    február 21, 2016
    Blog
    Történt egyszer réges-régen, kb. kétszáz nappal ezelőtt, hogy Folkestone-ba költöztem. Ebbe, az édes kis tengerparti városkába, ami Anglia délkeleti partján fekszik. Teljesen egyedül érkeztem, ha nem számolom azt, a nagyjából húsz csomagot, amik már fél éve kísérgettek fel-alá az Egyesült Királyságban. Némi élettapasztalatnak, no meg egy rakás szerencsének köszönhetően egy nap alatt találtam is szállást.
    Tovább olvasom
  • Alvó szépség
    február 5, 2016
    Próza
    – Te, figyelj! – Igen? – Szerintem inkább hagyjuk az egészet. – Ne már, én éhen halok! Ma még nem ettem semmit. – Igaz, én sem, de olyan aranyosan alszik! Biztos, hogy álmában akarsz hozzálátni? – Igaz, hogy nem szép dolog, csak így rárontani, de ha felébred, mielőtt elkezdjük, akkor elszelel!
    Tovább olvasom
  • A nem is olyan távoli jövő
    február 4, 2016
    Próza
    A gépgyártás mai szintjén, már nem igazán beszélhetünk határokról. Mostanra annyira felülírta a létet a tudomány mesterséges ága, hogy nehéz lenne megállapítani, ki az élő, és ki nem. Persze manapság azt sem tudjunk megfelelően megfogalmazni, hogy mit is jelent az a szó, hogy „élni”.
    Tovább olvasom
  • Katie és az idő
    december 14, 2015
    Próza
    Katie, a tükörbe meredt. Túláradó gondolatainak ez úttal nem adott hangot, inkább csendben állt, mozdulatlanul. Nézte, ahogy az arcát behálózó, mély vonások elrejthetetlenül hirdetik, hogy már elszállt felette az idő. A kezében szorongatott apró párnát visszahelyezte kör alakú dobozába, majd egy papírtörlőért nyúlt, és egy-egy mozdulattal megigazított a szeme alatt elkenődött szolid kontúrt. Kis idő múlva összegyűrte a puha papírdarabot, majd újra a tükörképével szemezett. Mélykék szemei varázslatosan csillogtak a szoba halvány fényében.
    Tovább olvasom
  • Gyerekversek - válogatás
    december 2, 2015
    Vers
    Megnézed-e majd a házam, a meseszép Angliában? Hal és krumpli itt az étel, a tévén nincs magyar vétel. Ha hibázol mondjad "pardon", csigát szedünk majd a parton. Tenger mellett élek bizony, nem jön jól itt a víziszony.
    Tovább olvasom
  • Odafentről
    november 19, 2015
    Vers
    Kismadárka reppen, a város felett száll. Alátekint olykor a színes világra, Odalenn elterül a zajtól terhes gyár. Otthonra nem lelhet itt a szegény pára. Tovaáll hát felfedezni, merre kósza szél Fújja őt minduntalan, míg haza nem ér.
    Tovább olvasom
  • Alkotó és alkotás
    november 9, 2015
    Vers
    A kínlódva születő, szenvedő sorok Mik rútul szennyeznek sok hófehér lapot, Méregtől forrongó rosszkedvet szítanak, Önbecslést, türelmet egyaránt pusztítnak. Sötétkék tintáját mind elnyeli a papír, De a kitartó költő, csak szüntelenül ír!
    Tovább olvasom
  • BadSess
    november 8, 2015
    Próza
    A szőke, hosszú hajú hercegnő állig felfegyverkezve állt a toronyszobában, szemben az egyetlen ajtóval. Egyre jobban hallotta a közeledő léptek zaját. Csomagjába túrt, és elővette belőle kedvenc bájitalát, amitől ereje és bátorsága mindig a duplájára növekedett.
    Tovább olvasom
  • Acéldzsungel
    november 2, 2015
    Vers
    Szálló vaspor lengi be a zsúfolt csarnok minden zugát. Hol megannyi bátor férfi vív évekbe nyúló, kitartó csatát. Szikrázó napfényről álmodó, szenvedve lihegő lelkek, Kik feketén kavargó italuktól várnak oly sok éber percet. Sikítva tekergőző kígyó bőrüket kesztyű alatt fogaival szúrja, Átkozott falai közt, formátlan farkasok tépnek eleven húsba.  
    Tovább olvasom
  • A kisangyal, a kisördög, meg a lelkiismeret
    október 28, 2015
    Próza
    A vörös hajú, szeplős fiú odakinn ácsingózott az utcán. Csak néhány perce érkezett, vidám mosollyal az arcán. Pont úgy, ahogy bármelyik kisfiú szökdécselne, e szép nyári napon a fővárosban. Persze nem az eldugott sikátorokban, hanem valamely forgalmas, nyilvános helyen. Ám ez a kisfiú egyszer, az egyik bolt mellett hirtelen megdermedt, és szinte azonnal megfeledkezett arról, amit azelőtt csinált. Csillogó szempárral ékesített apró fejét a kirakat felé fordította.
    Tovább olvasom
  • A legőszintébb válaszok
    október 27, 2015
    Próza
    Özvegy B. Istvánné H. Katalin, a karosszékében hintázott. Az ágya mellett üresen álldogáló oxigénpalack némán hirdette, hogy egészségével sajnos már nincs minden rendben. A szobában beállított régi vaskályha ontotta magából a meleget, de most az apró helyiségben mégis lehűlt a levegő. A kis család, aki az imént sétált be az ajtón, elegendő ülőhely hiányában, lehuppant a szőnyegre, félkörívben összekuporodva. Az idős néni végignézett rajtuk, majd megnedvesítette kiszáradt ajkait. Levegőt vett, és szólni készült, amikor a legkisebbik leány félbeszakította.  
    Tovább olvasom
  • A hidegben
    október 20, 2015
    Vers
    Tudom milyen a hidegben, hisz én is voltam ott. Láttam, hogy a pohár víz reggelre már megfagyott. Csendes tél volt akkor, ma még bennem él az emlék. Vánszorogva érkezett, és sokáig volt vendég...
    Tovább olvasom
  • Mesés Anglia
    október 1, 2015
    Vers
    A mélységes tenger büszkén öleli körös-körül, mint újszülött gyermekét a kíntól lihegő anya. Hullámzó dombvidék lábánál füves síkság terül, e földet, mintha kevésbé marná a századok foga. Megkopott sziklák hátán virít megannyi ősi templom, haragosan csapkod a hullám, a kövekig vert parton.
    Tovább olvasom
  • Jenny 1 - Titkok
    október 1, 2015
    Próza
    Jenny egy átlagos napjára ébredt, nem teljesen átlagos módon. A reggeli dolgait rutinosan csinálta végig. Kikelt az ágyból, belebújt kedvenc papucsába, majd belibbent a fürdőszobába. Először két kézzel a kézmosóra támaszkodott és mélyen a tükörbe meredt. Nagyot ásított önarcképének, majd megnyitotta a vízcsapot. Eztán kidörzsölte szemeiből a szétkenődött fekete festéket, majd alaposan fogat mosott. Végül belemarkolt egy törölközőbe az összehajtott kupac tetején, és szárazra dörzsölte vele az arcát.
    Tovább olvasom
  • A Krahlen utolsó lehellete
    október 1, 2015
    Próza
    8241. Ez az év a sötétség kezdete, Krahlen zsibongó bolygóján. Az itt élő értelmes faj mára felelőtlen és önös érdekek által vezérelté vált. Az évszázadok alatt kiforrott tudomány, igaz megkönnyíti a bolygó istent játszó apró lényeinek az életét, de a precíz részletek nem mindig rejtik magukban az igazán fontos dolgokat. A fejlődő technológia teljesen elvakította a köztudatot, egy irányba terelve az erre alkalmasokat. Voltak ugyan köztük páran, akik megpróbáltak tisztán, valós tényeket közölve baljós jövendöléseiket kiáltani rájuk, csekély hangjuk azonban mit sem ért fel ahhoz, hogy áttörje...
    Tovább olvasom
  • Szívből
    október 1, 2015
    Vers
    Létünk rövid,rohanó forgatag hol néha kevés a szép, kevés a jó. Gyakran szomorkodva szenvedünk, hisz jövőnk törékeny, s fakó. Álmok születnek, majd törnek szilánkokra hirtelen Lassan már feledjük mit jelentett egykoron, hogy szerelem.
    Tovább olvasom
  • Mindenen túl
    október 1, 2015
    Vers
    Az éj sűrű sötétje, nehéz kőként zuhant a földre. Eljött a köd, a szél a temető sírjait maga alá gyűrve. Halk, elfojtott zajokat, hangokat fú a szél magával, A sötétség tele van sejtelemmel és a hullaszag dohával. A rég elfeledett holtak sírjai megrongálva s feltárva, De mi az ott? Egy pislogó apró fény táncol egyedül magában.
    Tovább olvasom
  • Óvó Tanaim
    október 1, 2015
    Vers
    Téren át és időn kívül, hozzád szállnak szavaim. Kérlek fogadd meg s ne feledd, méltán óvó tanaim. Meríts erőt fájdalomból, hulló könnyek folyamából, Mutasd meg hogy te is lehetsz büszke, kitartó, s bátor. Csakis előre láss, ne kutasd a fájó, vérző múltat, Légy hát több mindtől, miken már réges-régen túl vagy. Majd, mikor megtanultál zsigerből veszteni, Több leszel az által hogy könnyen tudsz feledni.
    Tovább olvasom
  • Állati finomság
    október 1, 2015
    Vers
    Éles tőrrel megszereznek, S hőtől izzó üstbe vetnek. Fakanállal kevergetnek, Pattogó födő alá temetnek. Forró lángon hígra főznek, Végül hideg tálba öntnek.
    Tovább olvasom
Bevállalós Játék ikon